2011. november 1., kedd

HaviTOP | Október 2011

Múlt hónaphoz hasonlóan, most is elkészítettem ezt az összefoglaló bejegyzést.

A múlt hónap nagy tragédiája számomra az volt, mikor egyszerre elveszítettem a két idősebbik hörcsögömet. Köszönöm nektek, hogy együtt éreztek velem, ilyen formában is. 


Megtartva második helyét, pedig már jócskán benne járunk a tanévnek. (:

Egyik nagy kedvencem. *.*

A másik órarend, amelyet az idén elkészítettem. Az unokahúgomnak készült, használja is a kicsi lány. (: S remélem, már nem csak ő. (:

Nagyon örülök, hogy benne maradt a TOP10-ben, annak ellenére, hogy a többi finomság ezúttal kiszorult. Szeretem-süti, ajánlom kókusz és meggy imádóknak. ^^ De nem csak nekik, természetesen.

Az egyik legjobb barátnőmnek készült, kicsengetésére. 

Egyik kedvenc versem. örülök, hogy ezúttal is bele került a TOP10be, addig sem marad feledésbe, s reménykedem, mások is a szívükbe zárják ezt az aranyos kis versikét.˘˘


Nos igen, ahogy azt már fent is említettem, egyazon napon, pár óra elteltével veszítettem el a két drágaságomat, Alasztórt és Artemiszt.

Meglepett, hogy ez is benne van. Ezek szerint jó, hogy elkészítettem, hiszen mást is érdekel, nem csak engem, hogy melyek a legnézettebbek.^^

Isa
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből