2012. június 10., vasárnap

Recept | VKF49 - "Fehér és..." - Fokhagymakrémleves

Nagyon szeretem a fokhagymát, a krémleveseket is, így mikor rátaláltam a Nosalty-n a receptre, rögtön tudtam, ezt nekem el kell készíteni! Már szeptemberbe tervbe vettem, de akkor valamiért elmaradt. Aztán jött a VKF 49. kiírása, és rögtön tudtam, hogy ezúttal nem menekül, elkészítem!
Hát, nem kellett volna. :S Szüleimnek ízlett, megették, Édesanyám még boldog is volt, hogy meleg étellel vártam, és nem ő kellett fáradtan hozzálásson az ebéd elkészítéséhez. Én viszont nem tudtam belőle két kanállal többet megenni, s annak is nagyobb része a sajt volt.
Úgy jártam vele, mint a tojáslevessel, már csak említeni kell, s már forog a gyomrom... :(
A recept innen van, itt rengeteg  dicséretet kapott.





Hozzávalók:
7 nagy gerezd fokhagyma
20 g vaj
2 dl tej
1-1,5 ek liszt
fél kk fehérbors (ízlés szerint több-kevesebb)
reszelt sajt a tetejére (tálaláskor)


Elkészítés:
1. A fokhagymát miután megtisztítjuk, törővel összenyomjuk. 
2. A vajat egy lábasba felteszünk olvasztani, mikor megolvadt, rögtön hozzá adjuk az összetört fokhagymát. Alacsony lángon pirítjuk, és ott állunk mellette, elég sűrűn kell keverni, mert nagyon hamar megpirul. (nekem egy-egy helyen oda is égett picit, ezért látszanak kisebb sötétbarna darabkák a levesben.) Akkor öntjük fel 8 dl vízzel, mikor kezd enyhén barnulni a fokhagyma, de nem szabad megpirítani. Ha felöntöttük vízzel, megsózzuk, és rászórjuk a fehérborsot (ízlés szerint). Nagy lángon főzzük.
3. Míg forraljuk a levest, a lisztet simára kikeverjük a tejjel. (Az eredeti recept 3 ek. lisztet ír, de mi 1 ek-t szoktunk egy nagy láboshoz használni, ez pedig nekem kb fél nagy lábosnak jött ki.)
4. Ha felforrt a leves, akkor a lisztes eresztékbe merünk egy kevés levest, és összekeverjük lassan, majd lassan, kevergetés közben hozzáöntjük a lábasban lévő leveshez. 
5. Ezután megint megvárjuk, hogy felforrjon, és kevergetjük még kicsit (kb. 1 percig), várva, hogy krémessé sűrűsödjön a levesünk.
6. A levest forrón tálaljuk, reszelt sajttal, esetleg tejföllel, petrezselyemzölddel díszítjük.



Isa
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből