2012. július 22., vasárnap

Kreatív | Orchidea 1

Nem tudom, itt a blogon említettem-e már, de páran tudjátok, hogy találtam egy három részből álló orchidea-sorozatot, melyet szeretnék kivarrni az unokatesóimnak és magamnak. Hárman vagyunk egykorúak, én születtem április végén, Timi és Zsuzsa júniusban.:) Amint megláttam ezeket a szépségeket, tudtam, hogy el fogom őket készíteni hármunknak, hisz olyanok pont, mint mi is: egy családhoz tartozunk, mégis mások vagyunk. :)

A sorozat második darabját még áprilisban kivarrtam, már csak kontúrozni kell. Az elsőt pedig múlt hét kedden kezdtem el, és tegnap fejeztem be. Még ő is kontúrra vár. :)

Először úgy terveztem, majd csak az összképet mutatom meg, mikor a három egymás mellett lesz, de Christine érdeklődött felőle, hát gondoltam, akkor közszemlére bocsájtom. :) Legjobb tudomásom szerint unokatesóim nem követik a blogot, így nem kell attól sem tartanom, hogy idő előtt megpillantják (legalábbis ők nem, de vannak más unokatesóim, akik igen, nekik innen is sok-sok puszi♥ - igen, nagy a família, számos unokatesóval, unokahúggal, nagynénivel és nagybácsival, de így szép az élet, nem igaz?^^).




Nézzétek el, hogy picit gyűrött az anyag, majd csak kontúrozás után fogom kivasalni. :)





Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből