2014. december 22., hétfő

Teszt | Kallos Love 27 és Gabrini 373

Sziasztok lányok!

Mai első bejegyzésemben két olyan zöld lakkot szeretnék nektek bemutatni, melyek már két éve vannak a birtokomban, de eddig nem kaptak külön posztot a blogon. Mindkettőt még Kolozsvári tartózkodásom alatt szereztem be, a Kallost még 2012 decemberében, Karácsony tájékán, a Gabrinit pedig már 2013 nyár elején, nem sokkal azelőtt, hogy haza költöztem volna.


Kallos Love Limited Edition 27

Őt még tavaly befényképeztem, azóta várt a sorára, de idén nem festettem vele ki teljesen a körmeimet, s mivel kis lakkról van szó, nem szerettem volna csak a teszt kedvéért használni, aztán lemosni.
A színét nagyon szeretem, valahol a sötét smaragd és a teal között van félúton. A csomagoláson azt írja, hogy 11 ml lakk van benne.
Az ecsete kicsit tömzsibb az átlagnál, de nem lekerekített és nem is lapos. Ennek ellenére én viszonylag jól tudok vele dolgozni. A száradási idejével sincs bajom. Két rétegben fed és elég tartós is, nem pattog.
egy réteg

két réteg





Gabrini 373
Nagyon sokáig vadásztam a tökéletes smaragd lakkra, így került a birtokomban a fenti Kallos, illetve ez a Gabrini lakk is. Persze, mindkét esetben rá kellett jönnöm, hogy egyikük sincs a smaragd közelében. Viszont ez a lakkcsoda már mégis csak smaragdabb, mint a fenti társa. Sötét alapban (sötétzöld vagy fekete, nem igazán lehet megállapítani, de hajlok az utóbbi fele) vannak smaragd mikrocsillámok, bár a mikrocsillám is elég rossz megnevezés.


Az ecsete átlagos, de egy ilyen olcsó kategóriás lakknál ez abszolút normális, így is jól lehet vele dolgozni, a száradási idejével még két év után sincs bajom. nem szupergyors, de az átlagosnál egy picivel így is jobban teljesít. Két rétegben tökéletesen fed.


Nem pattog, csak szép egyenletesen kezd el kopni a körömvégektől, nálam előfordult már, hogy fedőlakk nélkül is bírta egy hétig.




Készítettem egy gyors zöld-arany manikűrt is felhasználásával. :)




Nektek megvan a két lakk közül valamelyik? Esetleg más lakkotok a márkától? Vélemények?

Szép napot,
Bella

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből